the monitor - március 2026
Az Európai Unió Bíróságának releváns ítélkezési gyakorlata – 2026. március
GDPR
1) C-97/23 P. sz. ügy | WhatsApp Ireland Ltd kontra Európai Adatvédelmi Testület
Tárgy: GDPR
Az ítélet kelte: 2026.02.10.
Azonosító: ECLI:EU:C:2026:81
Kulcsszavak: WhatsApp; GDPR; Európai Adatvédelmi Testület (EDPB); megtámadható aktus; közvetlen érintettség; koherencia-mechanizmus; közigazgatási bírságok; átláthatóság; személyes adatok; megsemmisítés iránti kereset.
Az ügy háttere
A Általános adatvédelmi rendelet (GDPR) hatálybalépését követően az ír felügyeleti hatóság panaszokat kapott a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatás felhasználóitól és nem felhasználóitól a társaság személyes adatok kezelésének módjával kapcsolatban. Ezzel párhuzamosan a Bundesbeauftragte für den Datenschutz und die Informationsfreiheit (német szövetségi adatvédelmi hatóság) segítséget kért annak ellenőrzéséhez, hogy a WhatsApp eleget tesz-e az átláthatósági kötelezettségeknek az adatoknak a Meta Platforms csoport más entitásaival való esetleges megosztásával kapcsolatban.
2018 decemberében az ír felügyeleti hatóság hivatalból vizsgálatot indított a GDPR 12–14. cikkeiben előírt tájékoztatási és átláthatósági kötelezettségek betartásának ellenőrzésére. Az eljárásban vezető hatóságként járt el, mivel a WhatsApp európai fő székhelye Írországban található, és az adatkezelés határokon átnyúló jellegű volt.
A vizsgálat lezárását követően (2019) az ír hatóság 2020-ban határozattervezetet készített, amelyet a GDPR által előírt együttműködési mechanizmus keretében megküldött a többi európai felügyeleti hatóságnak.
Nyolc nemzeti hatóság indokolt kifogásokat emelt a tervezettel szemben. Mivel nem született konszenzus, az ír hatóság az ügyet a Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) elé terjesztette a GDPR 65. cikke szerinti vitarendezési mechanizmus keretében.
2021 július 28-án a Testület kötelező erejű határozatot fogadott el azokról a kérdésekről, amelyekben a nemzeti hatóságok nem jutottak megállapodásra.
A Testület határozata több jogi kérdést tisztázott a GDPR értelmezésével és a WhatsApp magatartásával kapcsolatban:
1. További tájékoztatási kötelezettségek megsértése
A Testület megállapította a GDPR 13. cikkének megsértését az érintettek számára nyújtandó információk tekintetében, amelyeket az ír hatóság eredetileg nem azonosított.
2. Egyes adatok „személyes adatként” való minősítése
A felhasználók címjegyzékéből származó adatokon alkalmazott „lossy hashing” tömörítési eljárás eredményeit (beleértve a WhatsAppot nem használó személyek adatait is) személyes adatnak minősítették, az ír hatóság kezdeti álláspontjával ellentétben.
3. Az átláthatóság elvének megsértése
A Testület megállapította, hogy a WhatsApp megsértette a GDPR 5. cikkében rögzített átláthatósági elvet.
4. A szankciók értelmezése és alkalmazása
A Testület szerint az ír hatóság tévesen értelmezett bizonyos, a bírságok kiszámítására vonatkozó kritériumokat, többek között a vállalkozás árbevételével és a közigazgatási bírságok felső határával kapcsolatban.
5. Helyesbítő intézkedések és megfelelési határidő
A WhatsApp számára a GDPR-nak való megfelelésre adott határidőt hat hónapról három hónapra csökkentették.
2021 augusztus 20-án az ír felügyeleti hatóság a Testület utasításainak megfelelően elfogadta a végleges határozatot. Ebben megállapította, hogy a WhatsApp több GDPR-rendelkezést megsértett, többek között:
az átláthatóság elvét (5. cikk),
a tájékoztatási és átláthatósági kötelezettségeket (12–14. cikk).
Helyesbítő intézkedésként a hatóság:
figyelmeztetést adott ki,
kötelezte a WhatsAppot, hogy három hónapon belül hozza összhangba működését a GDPR-ral,
összesen 225 millió euró összegű közigazgatási bírságot szabott ki.
Bírósági eljárás
A WhatsApp megtámadta a Testület határozatát a Európai Unió Törvényszéke előtt, kérve annak megsemmisítését az EUMSZ 263. cikk alapján.
A Törvényszék a keresetet elfogadhatatlannak nyilvánította, arra hivatkozva, hogy:
a Testület határozata közbenső aktus,
a vállalkozásra vonatkozó joghatások kizárólag az ír hatóság végleges határozatából erednek,
a bírósági felülvizsgálatot a végleges határozat nemzeti bíróságok előtti megtámadásával kell biztosítani.
Az Európai Unió Bíróságának döntése
A Bíróság hatályon kívül helyezte a Törvényszék végzését, megállapítva, hogy az több jogi hibát követett el:
Az EDPB határozatának megtámadható jellegéről
A Bíróság kimondta, hogy az EDPB határozata nem pusztán közbenső aktus, hanem az Unió egyik szerve végleges álláspontját fejezi ki minden olyan kérdésben, amelyben hozzá fordultak. A határozat kötelező a nemzeti felügyeleti hatóságokra nézve, amelyek nem térhetnek el annak következtetéseitől. Következésképpen az EDPB határozata az EUMSZ 263. cikke értelmében megtámadható aktusnak minősül.
A WhatsApp közvetlen érintettségéről
A Bíróság megállapította, hogy a WhatsAppot közvetlenül érinti az EDPB határozata, mivel az közvetlenül módosította jogi helyzetét (új átláthatósági kötelezettségek előírásával és a bírságok növelésével), és a nemzeti hatóságok számára nem hagyott tényleges mérlegelési mozgásteret az EDPB által eldöntött kérdésekben. Az a tény, hogy a határozat nem közvetlenül alkalmazandó a WhatsAppra, illetve nem a teljes eljárás utolsó aktusa, nem zárja ki a közvetlen érintettség megállapítását.
A keresetindítás határidejéről
A Bíróság pontosította, hogy a kereset benyújtására nyitva álló két hónapos határidő a határozatnak az EDPB honlapján történt közzétételétől (2021. szeptember 2.) kezdődött, nem pedig attól az időponttól, amikor a WhatsApp ténylegesen tudomást szerzett annak tartalmáról (2021. augusztus 13.). A 2021. november 1-jén benyújtott keresetet ezért határidőn belülinek tekintették.
Következmények
A Bíróság kimondta, hogy az EDPB által a GDPR 65. cikke szerinti vitarendezési mechanizmus keretében elfogadott határozatok megtámadható jogi aktusoknak minősülnek az uniós bíróságok előtt, mivel végleges jelleggel meghatározzák az EDPB álláspontját, és kötelező joghatásokat keletkeztetnek az adatkezelők szankcionálásához vezető eljárásban. Az ügyet érdemben visszautalták a Törvényszékhez.
2) C‑526/24. sz. Ügy | Brillen Rottler GmbH & Co. KG kontra TC
Tárgy: GDPR
Az ítélet kelte: 2026.03.19.
Azonosító: ECLI:EU:C:2026:216
Kulcsszavak: GDPR; hozzáférési jog; túlzó kérelem; joggal való visszaélés; nem vagyoni kár; kártérítéshez való jog; érintett; adatkezelő; az adatok feletti kontroll elvesztése; visszaélési szándék;
Az ügy háttere
2023 márciusában TC, Ausztriában lakóhellyel rendelkező magánszemély, feliratkozott a Brillen Rottler GmbH & Co. KG arnsbergi székhelyű (Németország) családi optikai vállalkozás hírlevelére, és e célból megadta személyes adatait. A feliratkozástól számított tizenharmadik napon TC az (EU) 2016/679 rendelet (a továbbiakban: GDPR) 15. cikke alapján hozzáférés iránti kérelmet nyújtott be a Brillen Rottlerhez.A Brillen Rottler a jogszabályban előírt egy hónapos határidőn belül megtagadta a kérelem teljesítését, arra hivatkozva, hogy az a GDPR 12. cikkének (5) bekezdése értelmében visszaélésszerűnek minősül, és felszólította TC‑t, hogy véglegesen mondjon le a kérelemről.Mivel TC fenntartotta hozzáférés iránti kérelmét, és a GDPR 82. cikke alapján 1 000 euró összegű kártérítést követelt az általa elszenvedett nem vagyoni kárért, a Brillen Rottler az Amtsgericht Arnsberghez (arnsbergi helyi bíróság) fordult annak megállapítása iránt, hogy TC kártérítési igénye megalapozatlan. A Brillen Rottler arra hivatkozott, hogy különböző nyilvánosan hozzáférhető forrásokból – híradásokból, blogokból és szakfolyóiratokból – kitűnik, hogy TC szisztematikusan és visszaélésszerűen jár el: hírlevél-feliratkozásokat követően hozzáférés iránti kérelmeket nyújt be, majd kártérítési igényt támaszt az általa szándékosan előidézett, állítólagos GDPR-jogsértés alapján. Az Amtsgericht Arnsberg (arnsbergi helyi bíróság) nyolc előzetes döntéshozatali kérdéssel fordult a Bírósághoz a GDPR értelmezése tárgyában.
A Bíróság válasza
Első témakör: Minősíthető-e „túlzónak" jellegűnek az első hozzáférési kérelem?
A Bíróság megállapította, hogy a GDPR 15. cikke alapján az adatkezelőhöz benyújtott első hozzáférés iránti kérelem az e rendelet 12. cikkének (5) bekezdése értelmében „túlzónak" minősíthető, még akkor is, ha nem ismétlődő jellegű. Az ismétlődő jelleg a rendeletben csupán példálózó jelleggel szerepel, a „túlzó kérelem" fogalma pedig mind mennyiségi, mind minőségi szempontból értelmezhető.
A Bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy e kivételt megszorítóan kell értelmezni, és arra az adatkezelő csak kivételesen hivatkozhat. A kérelem megtagadásához az adatkezelőnek egyértelműen bizonyítania kell az érintett visszaélési szándékát, vagyis azt, hogy az érintett a kérelmet nem az adatkezelésről való tudomásszerzés és annak jogszerűsége ellenőrzése céljából nyújtotta be, hanem azzal a szándékkal, hogy mesterségesen megteremtse a kártérítés érvényesítéséhez szükséges feltételeket. E bizonyítási teher kizárólag az adatkezelőt terheli.
A Bíróság megállapította továbbá, hogy a visszaélési szándék fennállásának értékelésekor figyelembe vehetők azok a nyilvánosan hozzáférhető információk, amelyekből kitűnik, hogy az érintett más adatkezelőkkel szemben is hasonló szisztematikus magatartást tanúsított, azonban e körülmény csak akkor vehető figyelembe, ha azt az ügy egyéb releváns tényezői is alátámasztják. A vizsgálandó körülmények körébe tartoznak különösen: az adatszolgáltatás önkéntes jellege és annak célja, az adatszolgáltatás és a hozzáférési kérelem benyújtása között eltelt időtartam, valamint az érintett általános magatartása.
Második témakör: Kártérítéshez való jog a hozzáférési jog megsértése esetén
A Bíróság megállapította, hogy a GDPR 82. cikkének (1) bekezdése az érintett számára kártérítési jogot biztosít a 15. cikk (1) bekezdése szerinti hozzáférési jog megsértése esetén is, akkor is, ha e jogsértés önmagában nem foglal magában adatkezelési műveletet. A Bíróság rámutatott, hogy a kártérítési jog kizárólag az adatkezelési műveletekből eredő károkra való korlátozása megfosztaná hatékony érvényesülésétől a GDPR III. fejezetében biztosított jogok védelmét – ideértve a hozzáférési jogot, a helyesbítéshez való jogot, a törléshez való jogot és egyéb érintetti jogokat.
Harmadik témakör: A nem vagyoni kár tartalma – az adatok feletti kontroll elvesztése
A Bíróság kimondta, hogy a GDPR 82. cikkének (1) bekezdése szerinti nem vagyoni kár körébe tartozhat a személyes adatok feletti ellenőrzés elvesztése, illetve az adatkezelés fennállásával kapcsolatos bizonytalanság is, feltéve hogy az érintett bizonyítja, hogy ténylegesen elszenvedett ilyen – akár csekély mértékű – kárt, és hogy az különbözik a rendelet megsértésének puszta megállapításától.
A Bíróság hangsúlyozta, hogy a kártérítés megítéléséhez nem elegendő valamely félelemre pusztán hivatkozni. Az okozati összefüggés továbbá megszakadhat, ha maga az érintett magatartása képezte a kár meghatározó okát – különösen akkor, ha az érintett kizárólag azzal a céllal adta meg adatait, hogy mesterségesen megteremtse a kártérítés érvényesítéséhez szükséges feltételeket.
Következtetés
A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A 2016/679 rendelet 12. cikkének (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az érintett által az e rendelet 15. cikke alapján az adatkezelőhöz benyújtott, személyes adatokhoz való hozzáférés iránti első kérelem e 12. cikk (5) bekezdése értelmében „túlzónak" tekinthető, ha az adatkezelő az ügy valamennyi releváns körülményére tekintettel bizonyítja, hogy e kérelmet az érintett nem az adatkezelésről való tudomásszerzés és jogszerűségének ellenőrzése céljából nyújtotta be, hanem olyan visszaélési szándékkal, mint az e rendeletből eredő előny megszerzéséhez szükséges feltételek mesterséges megteremtése. Az a tény, hogy nyilvánosan hozzáférhető információk szerint az érintett számos hozzáférés iránti kérelmet nyújtott be különböző adatkezelőkhöz, amelyeket kártérítési kérelmek követtek, figyelembe vehető az ilyen visszaélési szándék fennállásának megállapítása érdekében.
2) A 2016/679 rendelet 82. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az az érintett számára az e rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében biztosított hozzáférési jog megsértéséből eredő kár megtérítéséhez való jogot biztosít.
3) A 2016/679 rendelet 82. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az érintett által elszenvedett nem vagyoni kár magában foglalja a személyes adatai feletti ellenőrzés elvesztését vagy az azzal kapcsolatos bizonytalanságát, hogy adatait kezelték‑e, amennyiben bizonyítást nyer, hogy e személyt ténylegesen ilyen kár érte, és nem a saját magatartása képezte e kár meghatározó okát.
TAX
1) C‑472/24. sz. Ügy | MB „Žaidimų valiuta" kontra Lietuvos Respublikos finansų ministerijos Valstybinė mokesčių inspekcija
Tárgy: HÉA
Az ítélet kelte: 2026.03.05
Azonosító: ECLI:EU:C:2026:147
Kulcsszavak: HÉA; virtuális valuta; online videójáték; Runescape; többcélú utalvány; HÉA-mentesség; adóalap; HÉA-irányelv; elektronikus szolgáltatás; pénzügyi ügylet;
Az ügy háttere
A litván „Žaidimų valiuta" társaság fő tevékenységeként a „Runescape" online videójátékban használatos virtuális valutát – az ügyben „aranynak" nevezett fizetőeszközt – vásárolta és értékesítette tovább hagyományos valutáért cserébe. A 2020–2023-as időszakot érintő adóellenőrzés során a litván adóhatóság megállapította, hogy ezek az átváltási ügyletek HÉA-köteles szolgáltatásnyújtásnak minősülnek. Mivel a társaság az esedékes HÉA-t nem vallotta be és nem fizette meg, kötelezték a hátralékos adó megfizetésére, késedelmi kamatokkal és bírsággal együtt.
A társaság vitatta az adóhatározatot, és főként három érvre hivatkozott: egyrészt arra, hogy az „aranyat" virtuális valutaként kellene minősíteni, amely esetben az átváltási ügyleteket a HÉA alól mentesíteni kellene, a „bitcoin" kriptovalutára vonatkozó ítélkezési gyakorlathoz hasonlóan (a Hedqvist-ügyben hozott ítélet, C-264/14, alapján); másrészt arra, hogy az „arany" többcélú utalványnak minősülne, amelynek átruházása az átruházás időpontjában nem keletkeztet HÉA-kötelezettséget; harmadrészt pedig arra, hogy az adóalapot mindenképpen csak a vételár és az eladási ár különbözete képezhetné, nem pedig az értékesítés teljes ellenértéke.
A litván adójogi vitabizottság két előzetes döntéshozatali kérdéssel fordult az Európai Unió Bíróságához a HÉA-irányelv értelmezése tárgyában.
A Bíróság elé terjesztett kérdések
Az első kérdés arra irányult, hogy a Runescape játékban használatos „arany" értékesítése a HÉA-irányelv 135. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerinti HÉA-mentes ügyletek körébe tartozik-e, amely rendelkezés a törvényes fizetőeszközként használatos valutákra vonatkozó ügyleteket érinti. A másodlagosan feltett második kérdés arra vonatkozott, hogy mi képezi az adóalapot: az értékesítés teljes ellenértéke, vagy csupán a vételár és az eladási ár különbözete.
A Bíróság válasza
A HÉA-mentességről: A Bíróság emlékeztetett arra, hogy a Hedqvist-ügyben kialakított ítélkezési gyakorlat alapján a HÉA-irányelv 135. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerinti mentesség nem hagyományos valutákra is kiterjedhet, feltéve hogy két együttes feltétel teljesül: a valutát az ügylet felei a törvényes fizetőeszköz alternatívájaként elfogadják, és kizárólag fizetőeszközként funkcionál, más célra nem használható.
A jelen ügyben a Bíróság megállapította, hogy a Runescape-ben használatos „arany" e feltételeknek nem felel meg, mivel kizárólag az online videójátékon belül használható, és valós áruk vagy szolgáltatások ellenértékeként a játékon kívül fizetőeszközként nem fogadják el. Következésképpen az „arany" vételére és értékesítésére irányuló ügyletek nem részesülhetnek az irányelvben előírt HÉA-mentességben.
Az utalványként való minősítésről: A Bíróság ezt követően megvizsgálta, hogy az „arany" minősíthető-e a HÉA-irányelv 30a. cikke értelmében vett „többcélú utalványnak". E minősítéshez egy eszköznek két együttes feltételt kell teljesítenie: az eszközt termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás ellenértékeként kötelező elfogadni, és az eszköznek meg kell jelölnie azokat a termékeket vagy szolgáltatásokat, amelyekre vonatkozik.
A Bíróság kimondta, hogy az „arany" az első feltételnek nem felel meg, mivel nem egy ezt követően igénybe veendő, még meghatározandó előny megszerzésére szolgál, hanem maga az igénybe vehető előny, azaz az online játék szerves részét képező elektronikus szolgáltatás. Következésképpen az „arany" sem utalványnak, sem többcélú utalványnak nem minősíthető.
Az adóalapról: Mivel az „aranyat" elektronikus szolgáltatásként kell minősíteni, a Bíróság megállapította, hogy az átváltási ügyletek adóalapját a HÉA-irányelv 73. cikkében foglalt általános szabály szerint az értékesítés teljes ellenértéke képezi, nem pedig a vételár és az eladási ár különbözete.
Következtetés
A Bíróság kimondta, hogy a kizárólag online videójátékon belül felhasználható virtuális valutával kapcsolatos ügyletek nem részesülnek HÉA-mentességben, és nem sorolhatók az utalványok kategóriájába. E tranzakciók elektronikus szolgáltatásnyújtásnak minősülnek, amelyek HÉA-kötelesek, és az adót az értékesítés teljes ellenértéke alapján kell kiszámítani.
2) C‑436/24. sz. ügy | Skatteverket kontra Lyko Operations AB
Tárgy: HÉA
Az ítélet dátuma: 2026.03.05.
Azonosító: ECLI:EU:C:2026:157
Kulcsszavak: utalvány; hűségprogram; hűségpontok; HÉA-adóalap;
Az ügy háttere
A Lyko Operations AB svéd részvénytársaság, amely hajápolási és szépségápolási termékeket értékesít üzletekben és online, előzetes adójogi állásfoglalást kért a Skatterättsnämndentől (adójogi bizottság, Svédország) egy tervezett törzsvásárlói program hozzáadottérték-adó (HÉA) szempontjából történő kezelése tárgyában. E program keretében az ügyfelek a vásárlásaik összegétől függően pontokat kapnának, amelyeket kizárólag kis értékű termékek megszerzésére használhatnának fel egy következő vásárlás alkalmával. Az adójogi bizottság megállapította, hogy a pontok nem minősülnek utalványnak, ezt a döntést azonban mindkét fél megtámadta. A jogvita a Högsta förvaltningsdomstolen (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Svédország) elé került, amely előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult a Bírósághoz a HÉA-irányelv 30a. és 73a. cikkének értelmezése tárgyában.
A Bíróság elé terjesztett kérdések
Az „utalványnak" a HÉA-irányelv 30a. cikkének 1. pontjában meghatározott fogalma magában foglalja-e a pontok formájában megjelenő eszközt – mint amelyről az alapeljárásban szó van –, amennyiben a pontokat oly módon kialakított törzsvásárlói program keretében juttatják, hogy a termékeket vásárló ügyfél a vásárlások nagyságától függően pontokat kap, és ezt követően egy jövőbeli vásárláskor jogosult arra, hogy a pontokat az eladó kínálatában szereplő további termékek megszerzésére használja fel?
Ha az első kérdésre igenlő válasz adandó, hogyan kell meghatározni az adóalapot a HÉA-irányelv 73a. cikke alapján akkor, amikor a pontokat termékeknek az eladótól történő megszerzésére használják fel?
A Bíróság válasza
A Bíróság az első kérdésre nemleges választ adott, amely szükségtelenné tette a második kérdés vizsgálatát. A HÉA-irányelv 30a. cikkének 1. pontja két együttes feltételt ír elő: az eszköznek egyrészt olyannak kell lennie, amelyet termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás ellenértékeként, illetve részellenértékeként kell elfogadni, másrészt fel kell tüntetnie az igénybe vehető termékeket, illetve szolgáltatásokat vagy azok potenciális értékesítőit/szolgáltatóit. A Lyko Operations pontjai az első feltételt nem teljesítik, mivel nem kötelezik az értékesítőt azok termékértékesítés ellenértékeként való elfogadására, hanem kizárólag azt teszik lehetővé a birtokosuk számára, hogy egy újabb vásárlás esetén bónuszként további kis értékű termékeket szerezzenek meg. A Bíróság – összhangban a 2016/1065 irányelv (4) preambulumbekezdésével – hangsúlyozta, hogy az utalvány fogalmából kizártak azok az eszközök, amelyek nem foglalják magukban a birtokosuk azon jogát, hogy termékeket vagy szolgáltatásokat vegyenek igénybe, hanem csupán árengedményre jogosítják birtokosukat termék vagy szolgáltatás vásárlása esetén.
Következtetés
A 2016. június 27-i (EU) 2016/1065 tanácsi irányelvvel módosított, a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv 30a. cikkének 1. pontjában meghatározott „utalvány" fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az nem foglalja magában az értékesítő által az ügyfeleinek egy törzsvásárlói program keretében adott pontjóváírást, amely program értelmében e pontokat a termékvásárlások összegétől függően határozzák meg, és azokat ezek az ügyfelek az ezen értékesítő által eladásra kínált további termékek megszerzésére használják fel a nála történő valamely újbóli vásárlás során, mivel e pontokhoz nem kapcsolódik az értékesítő azon kötelezettsége, hogy azokat termékértékesítés ellenértékeként, illetve részellenértékeként kell elfogadnia.
3) C‑409/24., C‑410/24. és C‑411/24. sz. egyesített ügyek | J-GmbH / D / D GmbH & Co. KG kontra német adóhatóságok
Tárgy: HÉA
Az ítélet dátuma: 2026.03.05.
Azonosító: ECLI:EU:C:2026:149
Kulcsszavak:kedvezményes HÉA-mérték; szállodai szálláshely-szolgáltatás; járulékos szolgáltatások; adóköteles ügyletek szétválasztása; adósemlegesség elve;
Az ügy háttere
Három német szállodaüzemeltető 7%-os kedvezményes HÉA-mértéket alkalmazott egy olyan teljes átalányárra, amely a rövid távú szálláshely-szolgáltatáson kívül magában foglalta a reggelit, a parkolóhelyeket, a wifihozzáférést, valamint a fitnesz- és wellnesslétesítményeket is. A német adóhatóságok az UStG 12. §‑a (2) bekezdése 11. pontjának második mondata alapján e szolgáltatásokat a 19%-os általános adómérték alá sorolták át, mivel e rendelkezés értelmében el kell különíteni azokat a szolgáltatásokat, amelyek nem közvetlenül az elszállásolást szolgálják. A Bundesfinanzhof (szövetségi pénzügyi bíróság) előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult a Bírósághoz annak tisztázása érdekében, hogy ez a szétválasztási mechanizmus összeegyeztethető-e a HÉA-irányelvvel.
A Bíróság elé terjesztett kérdés
Ellentétes-e a HÉA-irányelv III. mellékletének 12. pontjával összefüggésben értelmezett 98. cikkének (1) és (2) bekezdésével az olyan nemzeti szabályozás, amely kizárja a kedvezményes adómérték alkalmazásából azokat a szolgáltatásokat, amelyek nem közvetlenül a rövid távú szálláshely-szolgáltatást szolgálják — mint például a reggeli, a parkolóhely, a wifi, a fitnesz- és wellnesslétesítmények —, noha e szolgáltatások az elszállásoláshoz képest járulékosnak tekinthetők, és azokat teljes átalánydíjjal ellentételezik?
A Bíróság válasza
A Bíróság nemleges választ adott, és ezzel jóváhagyta a német szétválasztási mechanizmust. A tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek ahhoz, hogy szelektíven alkalmazzák a kedvezményes HÉA-mértéket a III. mellékletben szereplő kategóriák konkrét és sajátos területeire, két együttes feltétel tiszteletben tartása mellett: az érintett szolgáltatásokat objektív, egyértelmű és pontos kritériumok alapján kell azonosítani, és tiszteletben kell tartani az adósemlegesség elvét. A német szabályozás az első feltételt teljesíti, mivel az UStG és a HÉA alkalmazására vonatkozó utasítás kifejezetten meghatározza az érintett és a kizárt szolgáltatásokat. A Bíróság ezen túlmenően tisztázta, hogy a Stadion Amsterdam ítélet (C‑463/16) eltérő tényállásra vonatkozott — nevezetesen arra az esetre, amelyben az érintett tagállam nem élt mérlegelési mozgásterével —, és nem mond ellent a Bizottság kontra Franciaország ügyben (C‑94/09) kialakított ítélkezési gyakorlatnak. Az adósemlegesség elvének vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata marad.
Következtetés
A közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv 98. cikke (1) és (2) bekezdését ezen irányelv III. mellékletének 12. pontjával összefüggésben a következőképpen kell értelmezni: azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a szállodákban és hasonló létesítményekben nyújtott rövid távú szálláshely‑szolgáltatásokra alkalmazandó kedvezményes hozzáadottértékadó‑mérték hatálya alól kizárják azokat a szolgáltatásokat, amelyek nem közvetlenül az ilyen elszállásolást szolgálják, mint például a parkolóhely, a fitnesz‑ és wellnesslétesítmények rendelkezésre bocsátása, valamint a szálloda wifihálózatához való hozzáférés és a reggeli biztosítása, noha ezen elszállásoláshoz képest járulékosnak tekinthetők, amennyiben az említett elszállásolás keretében nyújtott valamennyi szolgáltatásért fizetett teljes átalánydíjjal ellentételezik őket, azzal a feltétellel, hogy e szabályozás a kedvezményes adómérték alkalmazását az említett irányelv III. mellékletének 12. pontjában említett szálláshely‑szolgáltatások kategóriáinak konkrét és sajátos területeire írja elő, és tiszteletben tartja az adósemlegesség elvét.
4) C‑515/24. sz. ügy | Randstad España SLU kontra Administración General del Estado
Tárgy: HÉA
Az ítélet dátuma: 2026.03.12.
Azonosító: ECLI:EU:C:2026:190
Kulcsszavak: HÉA-levonási jog; „standstill" klauzula; szórakozási célú kiadások; reprezentációs költségek; csatlakozás az Európai Unióhoz; a 2006/112/EK irányelv 176. cikke;
Az ügy háttere
A Randstad España SLU a 2009–2011. évek során labdarúgó-mérkőzésekre szóló jegyeket, Formula–1 Grand Prix Paddock Club meghívókat, valamint hajókirándulásokra szóló meghívókat vásárolt, amelyeket ingyenesen biztosított ügyfelei részére, és levonta az e vásárlásokat terhelő előzetesen felszámított HÉA-t. A spanyol adóhatóság megtagadta a levonást, a 37/1992. sz. törvény 96. cikke (1) bekezdésének 4. és 5. pontjára hivatkozva, amely kizárja a szabadidős jellegű előadásokra és az ügyfeleknek szánt ajándékokra vonatkozó előzetesen felszámított HÉA levonását. A Randstad España vitatta a „standstill" klauzula alkalmazhatóságát, arra hivatkozva, hogy a kizárást előíró spanyol jogszabály a Spanyol Királyságnak a Közösséghez való csatlakozásával egyidejűleg, 1986. január 1-jén lépett hatályba, tehát nem volt hatályban a csatlakozást megelőzően, és Spanyolországban korábban nem létezett HÉA-rendszer.
A Bíróság elé terjesztett kérdések
Összeegyeztethető-e a HÉA-irányelv 168. cikkének a) pontjával és 176. cikkének első bekezdésével a 37/1992. sz. törvény 96. cikke (1) bekezdésének 4. és 5. pontjában foglalthoz hasonló rendelkezés, amelynek értelmében az adóalany semmilyen mértékben nem vonhatja le az olyan termékek és szolgáltatások — mint például a sportrendezvények — beszerzése után előzetesen felszámított adót, valamint az ügyfeleknek, alkalmazottaknak vagy harmadik személyeknek szánt termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó adót, még akkor sem, ha az adóalany igazolja, hogy e kiadások közvetlenül kapcsolódnak üzleti vagy szakmai tevékenységéhez, szigorúan üzleti vagy szakmai célból merültek fel, és a termékeket és szolgáltatásokat adóköteles ügyletei teljesítéséhez használta fel, és még akkor sem, ha az összeg a jövedelemadó szempontjából levonható kiadásnak minősül?
Összeegyeztethető-e a HÉA-irányelv 176. cikkének második bekezdésével a 37/1992. sz. törvény 96. cikke (1) bekezdésének 4. és 5. pontjában foglalthoz hasonló rendelkezés, amely a levonási jog gyakorlását korlátozó feltételt vezet be, és amelynek hatálybalépésére ugyanazon a napon került sor, amikor a Spanyol Királyság 1986. január 1-jén csatlakozott a Közösséghez, anélkül hogy a csatlakozás napjáig hatályban lévő jogszabályok rendelkeztek volna ilyen korlátozásról?
A Bíróság válasza
A Bíróság a második kérdést vizsgálta, mivel azt meghatározónak ítélte, és ezzel szükségtelenné vált az első kérdés megválaszolása. A héairányelv 176. cikkének második bekezdésében előírt „standstill" klauzula nem ellentétes a csatlakozás időpontjában hatályba lépő nemzeti szabályozással, még akkor sem, ha az érintett tagállamban korábban nem létezett HÉA-rendszer. A Bíróság megállapította, hogy a szórakoztatási célú és reprezentációs kiadások levonásának kizárása összhangban van az uniós jogalkotó szándékával, amelyet maga a 176. cikk első bekezdése is tükröz. Az ezzel ellentétes értelmezés indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozná azokat a tagállamokat, amelyek csatlakozásuk időpontjában nem rendelkeztek a héával egyenértékű adóztatási rendszerrel. A kizárás kellően pontos és nem általános jellegű, így megfelel a „standstill" klauzulára vonatkozó ítélkezési gyakorlati követelményeknek.
Következtetés
A közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv 176. cikkének a) pontját a következőképpen kell értelmezni: azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az érintett tagállam Unióhoz való csatlakozásának időpontjában lép hatályba, és amely kizárja az előzetesen felszámított hozzáadottérték‑adó levonásához való jogot az olyan termékek és szolgáltatások beszerzésének költségei tekintetében, mint a sporteseményeken való részvételre jogosító, ügyfeleknek, munkavállalóknak vagy harmadik személyeknek szóló jegyek.
5) C‑521/24. sz. ügy | Aptiv Services Hungary Kft. kontra Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága
Tárgy: HÉA
Az ítélet dátuma: 2026.03.12.
Azonosító: ECLI:EU:C:2026:191
Kulcsszavak:HÉA-levonási jog; Közösségen belüli termékbeszerzés; késedelmesen rendelkezésre bocsátott számlák; adósemlegesség elve; tényleges érvényesülés elve; elévülési idő;
Az ügy háttere
Az Aptiv Services Hungary Kft., egy magyar jog szerinti adóalany, 2016–2018 között Közösségen belüli termékbeszerzéseket teljesített, azonban az azokhoz tartozó számlákat csak 2021-ben kapta meg, az akaratától független okok miatt. A megfelelő HÉA-t a 2021-es időszakra vonatkozó bevallásaiban vonta le. A magyar adóhatóság megtagadta a levonást, arra hivatkozva, hogy azt a 2016–2018-as időszakokra vonatkozó bevallások önellenőrzésével kellett volna érvényesíteni. Mivel az önellenőrzési határidő részben lejárt, a különös visszatérítési iránti kérelmét pedig elutasították, az Aptiv gyakorlatilag nem tudta érvényesíteni adólevonási jogát.
A Bíróság elé terjesztett kérdés
A [héa]irányelv 168. cikk c) pontját, 178. cikk c–d) pontjait, [179–182]. cikkét, az adósemlegesség elvét, az arányosság elvét és a tényleges érvényesülés elvét akként kell‑e értelmezni, miszerint azokkal összhangban [áll] az a tagállami szabályozás és gyakorlat, amely a közösségen belüli termékbeszerzések után megfizetett áfa levonását azért tagadja meg és lehetetleníti el végleges jelleggel (önellenőrzés benyújtásának lehetetlensége és különös adóvisszatérítési eljárás iránti kérelem elutasítása), mert az adózó nem a fizetendő adó megállapításával azonos adómegállapítási időszakban – de még elévülési időn belül – gyakorolta levonási jogát adminisztratív okok miatt, s a tagállami adóhatóság a korábbi ellenőrzései során nem kifogásolta az adózó ezen gyakorlatát?
A Bíróság válasza
A Bíróság igenlő választ adott, kimondva, hogy az adólevonási jog abban az adómegállapítási időszakban gyakorolható, amelynek során együttesen teljesül mind a jog keletkezésének feltétele (a HÉA-fizetési kötelezettség keletkezése), mind a számla adóalany általi birtoklásának feltétele. Amennyiben az adóalany jóhiszeműen és az elévülési időn belül jár el, és az adóhatóság rendelkezik az anyagi jogi feltételek teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges adatokkal, a levonás megtagadása az adósemlegesség és a tényleges érvényesülés elvének megsértését jelenti. Az adólevonási jog gyakorlását gyakorlatilag lehetetlenné tevő közigazgatási gyakorlat az arányosság követelményét is sérti, különösen akkor, ha adócsalás fennállása nem bizonyított.
Következtetés
A 2010. július 13‑i 2010/45/EU tanácsi irányelvvel módosított, a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv 168. cikkének c) pontját, 178. cikkének c) pontját, valamint 179., 180. és 182. cikkét az adósemlegesség, az arányosság és a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben a következőképpen kell értelmezni: azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, valamint közigazgatási gyakorlat, amelyek értelmében a Közösségen belüli termékbeszerzésekre vonatkozó hozzáadottérték‑adó levonását azzal az indokkal tagadják meg, hogy az adóalany abban az adómegállapítási időszakban gyakorolta adólevonási jogát, amelynek során ténylegesen megkapta az e jog gyakorlásához szükséges számlákat, és amely későbbi volt, mint az az időszak, amelynek során e beszerzéseket teljesítették, jóllehet ezen adóalany e jogát jóhiszeműen és az elévülési időn belül gyakorolta.
6) C‑527/24. sz. ügy | Harry et Associés Sarl kontra Agenzia delle entrate – Riscossione – Pescara és Agenzia delle entrate – Centro operativo di Pescara
Tárgy: HÉA
Az ítélet dátuma: 2026.03.12.
Azonosító: ECLI:EU:C:2026:192
Kulcsszavak:HÉA-visszatérítés; 2008/9/EK irányelv; nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban letelepedett adóalany; műszaki hiba; megfelelő ügyintézés elve; res iudicata; tényleges érvényesülés elve;
Az ügy háttere
A Harry et Associés Sarl francia jog szerinti társaság a törvényes határidőn belül elektronikus úton nyújtott be visszatérítés iránti kérelmet a 2015. évben Olaszországban felszámított, közelítőleg 98 740 euró összegű HÉA visszatérítése céljából. A kérelmet a francia adóhatóság szabályszerűen továbbította az olasz pescarai operatív központhoz (COP), azonban az elektronikus fájl műszaki hibákat tartalmazott, amelyek olvashatatlanná tették azt, a COP pedig semmilyen intézkedést nem tett. Az olasz bíróságok, köztük a Corte suprema di cassazione (semmítőszék), a kérelmet nem létezőnek minősítették, ezzel kizárva mind a visszatérítéshez való jogot, mind az adóhatóság tétlenségével szembeni bírósági jogorvoslatot. Ezt követően a COP az első bírósági határozat alapján már visszatérített HÉA behajtása érdekében végrehajtási aktust bocsátott ki.
A Bíróság elé terjesztett kérdés
Ellentétes‑e a 2006/112/EK irányelv 167. cikkével és a héasemlegesség, valamint a héalevonási jog korlátozása arányosságának általános elvével:
a) egy, az 546/1992. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 21. cikkének 2. bekezdésében és a 633/1972. sz. köztársasági elnöki rendelet 546‑bis. cikkének 2. bekezdésében fellelhető olyan nemzeti szabályozás, amely mivel a nemzeti jogrendben lehetővé teszi a műszaki‑informatikai hibákban szenvedő, visszatérítés iránti kérelem érvénytelenné minősítését, kizárja a bírósághoz való közvetlen fordulás lehetőségét, és amely a visszatérítéshez való jog megszűnéséhez vezet egy olyan anyagi jogi helyzet fennállása esetén, amelyben az adóalany jogosult a héa visszatérítésére;
b) egy, a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) által megállapított olyan jogelv, amely szerint »az elektronikus továbbítás műszaki zavara esetén a héakülönbözet visszatérítése iránti azon kérelem, amelyet az adóhatóság nem láthat, nem alkalmas arra, hogy kiváltsa a hallgatólagos elutasítást, mivel az adóhatóság nincs abban a helyzetben, hogy intézkedni tudjon«, és amely a jelen ügyben megakadályozza a bírósághoz való közvetlen fordulás lehetőségét, tehát a visszatérítéshez való jog megszűnését olyan esetben is maga után vonja, amelyben anyagi jogi szempontból fennáll a visszatérítéshez való jog?
A Bíróság válasza
A Bíróság igenlő választ adott. A visszatérítés helye szerinti tagállam adóhatósága által szabályszerűen megkapott kérelem nem minősíthető nem benyújtottnak kizárólag az adóalanynak fel nem róható műszaki hiba miatt. A megfelelő ügyintézés elve megkövetelte a COP-tól, hogy értesítse az adóalanyt a műszaki hibáról, és kérje annak orvoslását, adott esetben új elektronikus fájl benyújtásával. Az adóhatóság tétlenségével szemben bírósági jogorvoslatnak kell rendelkezésre állnia, összhangban a 2008/9 irányelv 23. cikkének (2) bekezdésével és az Alapjogi Charta 47. cikkével. A res iudicata elvét illetően a Bíróság megállapította, hogy annak alkalmazása nem tarthatja fenn az uniós joggal ellentétes értelmezést eltérő tárgyú jogvitákban, mivel ez a tényleges érvényesülés elvével összeegyeztethetetlen lenne.
Következtetés
A 2008. február 12‑i 2008/8/EK tanácsi irányelvvel módosított, a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv 170. cikkét és 171. cikkének (1) bekezdését a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a 2006/112/EK irányelvben előírt hozzáadottérték‑adóvisszatérítés részletes szabályainak megállapításáról szóló, 2008. február 12‑i 2008/9/EK tanácsi irányelve 15. cikke (1) bekezdésének második mondatával, 20. cikkének (1) bekezdésével és 23. cikkének (2) bekezdésével, valamint a hozzáadottérték‑adó (héa) semlegességégének, az arányosság és a megfelelő ügyintézés elvével összefüggésben a következőképpen kell értelmezni: azokkal ellentétes egy olyan, jogerős bírósági határozatban értelmezett nemzeti szabályozás, amely szerint egy, a héa‑visszatérítés tagállamától eltérő tagállamban letelepedett adóalanyt azzal az indokkal fosztanak meg mind a héa visszatérítéséhez való jogtól, mind pedig attól a jogtól, hogy a célból fordulhasson bírósághoz, hogy vitassa az ezen adóalany héa‑visszatérítés iránti kérelme tárgyában eljáró, visszatérítés helye szerinti tagállam adóhatósága tétlenségét, hogy e kérelem nem tekinthető benyújtottnak az elektronikus továbbítás során bekövetkezett műszaki hiba miatt.
7) C‑513/24. sz. ügy | Oblastní nemocnice Kolín, a.s., nemocnice Středočeského kraje kontra Odvolací finanční ředitelství
Tárgy: HÉA
Az ítélet dátuma: 2026.03.19.
Azonosító: ECLI:EU:C:2026:214
Kulcsszavak:HÉA-levonási jog; levonási hányad; általános költségek; egészségügyi intézmények; minimális műszaki és tárgyi eszközök; közvetlen és azonnali kapcsolat;
Az ügy háttere
A Nemocnice Kolín (a közép-csehországi régió kolíni kórháza) fő tevékenysége héalevonásra nem jogosító egészségügyi szolgáltatások nyújtása, emellett azonban héaköteles kiegészítő szolgáltatásokat is nyújt (klinikai vizsgálatok, elszállásolás, orvosi szakmai gyakorlat, fertőtlenítési szolgáltatás stb.). A cseh szabályozás értelmében az egészségügyi szolgáltatások nyújtására vonatkozó engedély megszerzéséhez minimális műszaki és tárgyi eszközökkel kell rendelkezni. A Nemocnice Kolín arra hivatkozott, hogy e kötelező eszközök általános költségnek minősülnek, mivel az engedély nélkül kiegészítő szolgáltatásokat sem nyújthatna, és ezért az arányos levonási hányadot alkalmazva visszaigényelte az előzetesen felszámított HÉA egy részét. A cseh adóhatóság a levonást részben megtagadta.
A Bíróság elé terjesztett kérdés
Úgy kell‑e értelmezni a [héairányelv] 173. cikkének (1) bekezdését, hogy amennyiben az adólevonásra jogosító ügylet teljesítésének az adólevonásra nem jogosító tevékenységek (jelen ügyben egészségügyi szolgáltatások) teljesítésére vonatkozó engedély megléte a feltétele, azok az áruk és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások, amelyek a nemzeti szabályozás szerint az egészségügyi intézményeknek műszaki és tárgyi eszközökkel való minimális felszereltségét és az egészségügyi szolgáltatások nyújtásának feltételeit jelentik, az adóalany gazdasági tevékenységének egészéhez közvetlenül és szorosan kapcsolódó általános (közvetett) költségeknek minősülnek, és ezért az adó egy részének levonására jogosítanak?
A Bíróság válasza
A Bíróság nemleges választ adott. A termékek vagy szolgáltatások beszerzésére vonatkozó jogszabályi kötelezettség fennállása önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy közvetlen és azonnali kapcsolat áll fenn az ilyen beszerzés és a HÉA-levonásra jogosító értékesítési ügyletek vagy az adóalany gazdasági tevékenységének egésze között. Az ügyletek közötti kapcsolatot azok objektív tartalma alapján kell értékelni, figyelembe véve az eszközök tényleges felhasználását és rendeltetését. A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy minden egyes műszaki és tárgyi eszköz tekintetében egyedileg vizsgálja meg a közvetlen és azonnali kapcsolat fennállását: ha valamely eszközt kizárólag adómentes egészségügyi szolgáltatáshoz használnak, levonási jog nem keletkezik; ha mind adómentes, mind adóköteles szolgáltatáshoz felhasználják, a levonási hányadot kell alkalmazni; ha az eszköz az általános költségek részét képezi és az adóalany teljes gazdasági tevékenységével áll kapcsolatban, arányos levonás lehetséges.
Következtetés
A közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv 173. cikkének (1) bekezdését a következőképpen kell értelmezni: a nemzeti szabályozás által előírt, adólevonásra nem jogosító egészségügyi szolgáltatások nyújtásához, de adólevonásra jogosító szolgáltatások nyújtásához is felhasznált termékek és szolgáltatások beszerzése során felmerült költségek ezen egyetlen szabályozási követelmény miatt nem minősülnek arányos levonásra jogosító általános költségeknek.
Jelen cikkben összefoglaljuk az Európai Unió Bíróságának (EUB) március 2026 hónapban hozott, a GDPR és a hozzáadottérték-adó (HÉA) területét érintő legfontosabb ítéleteit. Az elemzés célja, hogy röviden bemutassa az ügyek lényegét, valamint azok gyakorlati jelentőségét jogászok és gazdasági szereplők számára.
